A meddőség a babát tervező párok mintegy 15-20 százalékát érinti hazánkban. Számos ok húzódhat meg a háttérben, genetikai éppúgy, mint életmódbeli, azonban számos lehetőség áll előttünk, ha nem akar megérkezni természetes úton a baba. Cikkünkből megtudhatja, melyek a meddőség fő okai, tünetei, és milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre.
Amikor késik a baba
A spontán teherbeesés esélye 35 éves korig – ha a pár mindkét tagját egészségesnek vélik az orvosok – elég magas. Rendszeres együttlét mellett egy év alatt a nők 85 százaléka esik teherbe. Éppen ezért, nem szabad megijedni attól, ha néhány hónapnyi próbálkozás után sem sikerül pozitív terhességi tesztet produkálni.
A gyermeknemzés egy rendkívül összetett folyamat. Nem mindig – és főként nem mindenkinek – olyan egyszerű teherbe esni: a nők 25 éves koruk körül a legtermékenyebbek, ezután csökken az esélye a természetes úton történő megtermékenyülésnek.
A teherbeesés esélyét ugyanakkor számos tényező ronthatja, így a dohányzás, az alkoholfogyasztás, az ásványi anyag- és vitaminszegény táplálkozás. Problémát okozhat a túlsúly éppúgy, mint a kóros soványság. Ez utóbbi esetben érdemes magunkra szedni néhány kilót, hiszen a várandósság önmagában is igénybe veszi a szervezetet.
Jelentősen növelhetjük a teherbeesés esélyét, ha ismerjük a menstruációs ciklusunkat, és ha tudjuk, mikor jön el a tüszőrepedés ideje. Ehhez segítségünkre lehetnek az ovulációs tesztek.
A babát tervezők körében népszerűek a teherbeesést és később a terhességet támogató vitaminok. A kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres, mértékletes testmozgás is segíthet kialakítani a szervezet egyensúlyát ahhoz, hogy alkalmassá váljon a gyermekáldásra.
Ha rendszeres, védekezés nélküli együttlétek mellett sem fogan meg a baba egy éven keresztül, akkor meddőségről beszélhetünk. A párok körülbelül 15-20 százalékára jellemző ez, ám ez nem jelenti, hogy le kell mondaniuk a babáról: a legtöbbjüknek ugyanis orvosi segítséggel lehet biológiai gyermekük.
A női meddőség okai és kezelése
A női meddőség leggyakrabban a peteérés zavarai és a petevezetékek rendellenességei miatt alakulhat ki. Napjainkban egyre többet foglalkoznak az endometriózissal is, ami az érintettek egész életvitelét is súlyosan befolyásolhatja.
Az anyagcserezavarok „mellékhatása” is lehet a meddőség: ilyen az inzulinrezisztencia vagy a cukorbetegség. A pajzsmirigy alul- vagy túlműködése, a hormonproblémák szintén közrejátszanak a meddőség kialakulásában. A méhen belüli elváltozások, fejlődési rendellenességek is ellehetetleníthetik a teherbeesést.
Milyen okok játszhatnak szerepet a női meddőség kialakulásában?
A peteérés zavarai
Az érett pete útnak indul a petefészekből. Ha megtermékenyül, a petevezetéken keresztül érkezik a méhbe, ahol beágyazódik a méhfalba. Ha peteérés zavara áll fenn – vagyis, ha szabálytalan vagy elmarad a peteérés –, nem megy végbe a megtermékenyülés. Ennek okai a policisztás petefészek-szindróma (PCOS), a korai petefészek-elégtelenség, vagy egyéb hormonális problémák lehetnek.
A petevezeték elváltozásai
Fejlődési rendellenességek, illetve nemi úton terjedő betegségek következtében is kialakulhat a meddőség, ha a petevezeték elzáródik, hegesedik. Gyulladások és korábbi hasi- vagy kismedencei műtétek szövődményeként is megjelenhet a petevezeték-elzáródás.
Endometriózis
A rendellenesség nők ezreinek életét keseríti meg az endometriózis. Gyakran évekig tartó vizsgálatok ellenére sem derül ki a betegség. Endometriózisról akkor beszélünk, ha a méhnyálkahártya a méhen kívüli területeken is megjelenik, és fájdalmas menstruációt és meddőséget okozhat. A betegség a petevezetékek és a petefészkek gyulladását és hegesedését okozza.
Méhelváltozások
A méhűr deformálódása akadályozza a megtermékenyült petesejt beágyazódását. Oka a mióma lehet, mely egy jóindulatú méhen belüli elváltozás.
Előrehaladott életkor
35 éves kor alatt magas a teherbeesés esélye, az esetek mintegy 85 százalékában beszélhetünk spontán teherbeesésről. A spontán teherbeesés legnagyobb valószínűséggel 19 és 26 éves kor között jöhet létre, míg 35 éves kor felett ennek esélye nagyjából felére csökken a hormonháztartás működésének változásai, valamint a petesejtszám folyamatos csökkenése miatt.
Milyen tényezők hatnak negatívan a teherbeesésre?
- alkoholfogyasztás
- kábítószer-használat
- rendszeres dohányzás
- rendszeres és súlyos fizikai terhelés (pl. élsportolók)
- stressz
- orvosi kezelések, gyógyszerek
- autoimmun-, hormonális- és anyagcsere-betegségek
- kóros elhízás vagy kóros soványság
Női meddőségi vizsgálatok
A vizsgálatok nőgyógyászati rutinvizsgálatokkal, ultrahanggal, rákszűréssel indulnak. Szükség esetén mikrobiológiai vizsgálatok következnek, majd labor- és gyulladásos profilvizsgálatokat végeznek. A teljes képhez hormonvizsgálatot és peteérés-vizsgálatot ír elő az orvos. Utóbbihoz menstruációs naptárat kell vezetnünk, és mérnünk a testhőmérsékletet. Érdemes figyelni a peteérésre utaló jeleket is (mellfeszülés, középidős fájdalom, stb.).
A meddőségi vizsgálatok közé tartozik a házasélet utáni posztkoitális teszt, valamint az átjárhatósági vizsgálatok, a méhűri és hasi tükrözés. Ritkán ugyan, de szükség lehet genetikai és immunológiai vizsgálatokra is.
Női meddőség kezelése
Sok esetben néhány egyszerű életmódbeli változtatással megszűnhetnek azok a tényezők, amik gátolják a teherbeesést. A kiegyensúlyozott táplálkozás kialakítása, megfelelő vitaminkészítmények fogyasztása, valamint az egészséges testsúly elérése már hozhat pozitív változást.
Előfordulhat azonban, hogy gyógyszeres kezelés szükséges az ovuláció stimulálásához. Műtétre endometriózis vagy PCOS esetén van szükség.
Az asszisztált reprodukció (ART)
Az ivarsejtek és embriók testen kívüli kezelései az asszisztált reprodukció technológiájának körébe tartoznak. Rengeteg gyermekre vágyó párnak nyújtanak megoldást ezek az eljárások. A kezelést gyakran termékenységi gyógyszerekkel támogatják.
Az ART több módszert foglal magába.
- Méhen belüli megtermékenyítés: az előkészített spermiumokat speciálisan juttatják a méhbe, ahol megtermékenyíthetik a petesejtet.
- In vitro fertilizáció, más néven a lombikbébi eljárás. A legnagyobb sikerrel alkalmazott kezelés. Az ivarsejtek a testen kívül találkoznak, majd a megtermékenyült és osztódásnak induló embriót beültetik a méhbe.
- Intracitoplazmatikus spermium injekció – ún. ICSI: tűvel juttatják a petesejt belsejébe a spermiumot.
A férfimeddőség okai és kezelése
Ha a férfi szaporítószervek rendszerének valamely része károsodik, az hatással van a spermiumok minőségére. A férfi meddőségnek addig nincsenek tünetei, amíg nem próbálkozik a pár a gyermeknemzéssel.
Milyen okok játszhatnak szerepet a férfimeddőség kialakulásában?
A férfimeddőség esetében is külső és belső körülmények lehetnek az okok között. Hatással lehet a nemzőképességre az általános egészségi állapot, a különböző krónikus betegségek, de akár a túl szoros ruházat is.
Sérülések, megbetegedések, műtétek, daganat hatására is bekövetkezhet a férfimeddőség. A megtermékenyítő képesség csökkenésének hátterében állhatnak hormonális okok, mint például a tesztoszteronszint-csökkenés. A herék túlmelegedését okozhatja a gyakori szaunahasználat, a nagy hőségben történő rendszeres munkavégzés vagy a forró vizes fürdőzés. Negatív hatással lehetnek a sperma minőségére továbbá a genetikai- és az autoimmun betegségek.
Csakúgy, mint a nőknél, az életmód a férfiaknál is rendkívül nagy hatással van a gyermeknemzési képességre. A túlsúly, a teljesítményfokozó szerek használata, a rendszeres alkoholfogyasztás, a dohányzás és a kábítószer-használat is akadályt gördít a megtermékenyítés elé. Negatívan hatnak az olyan hétköznapi dolgok is a teljesítőképességre, mint a munkahelyi stressz, a vércukorszint- vagy vérnyomás-ingadozás.
Nem szabad azonban a lelki okokról sem megfeledkezni. A szülővé válás gondolata gyakran helyez nyomást a férfiakra (is), komoly lelki folyamatok játszódnak le a pár mindkét tagjában.
Potenciazavarok léphetnek fel, melyek lehetnek lelki és testi eredetűek is. Szintén meddőséget okozhat az, ha a spermiumban található örökítő anyag sérült. Előfordulhat, hogy több apró probléma adódik össze, ezek okát pedig nagyon nehéz megtalálni.
Férfi meddőségi vizsgálatok
A speciális spermavizsgálatokat andrológus végzi. Ezek a következők lehetnek:
- Hagyományos spermatogram vizsgálat: az ondó állagát vizsgálják, valamint megmérik a spermiumszámot, a spermák mozgását és alakját figyelik meg.
- HBA teszt: azt nézik, hogy az érett hímivarsejtek közül a kicseppentett hialuronsavhoz mennyi kötődik. Alapja, hogy a petesejt burkában is hialuronsav van, amihez kapcsolódnak a hímivarsejtek.
- Halosperm teszt: a hímivarsejt DNS károsodását mutatja ki. Ha a töredezettség 30% fölötti, rendkívül kevés az esélye a spontán teherbeesésnek.
- Oxisperm teszt: azt vizsgálják, hogy a reaktív oxigén gyökök mennyisége meghaladja-e a szükséges mértéket. Ha igen, az DNS károsodást okoz a hímivarsejtben.
- Spermium elleni antitest vizsgálat: arra derít fényt, hogy a spermiumban van-e antitest.
- Összeférhetetlenségi vizsgálat: azt vizsgálják, hogy a spermium és a nyák milyen kölcsönhatásban áll egymással.
- STD vizsgálat: kizárja a nemi betegségeket.
Minden meddőségi kivizsgálás mintaadással kezdődik, 3-7 nap önmegtartóztatás után. Ebben az időszakban kerülni kell a forró fürdőt, a szaunát és az alkoholfogyasztást.
A férfimeddőség kezelése
Az életmód javításával a férfiaknál is sikereket érhetünk el. Fertőzés esetén antibiotikumokkal, hormonprobléma esetén hormonpótlással érhető el javulás a nemzőképességet illetően. Genetikai eltérés esetén csak a spermadonáció vagy az örökbefogadás jöhet szóba, mivel nem gyógyítható rendellenességről van szó. Ha azonban van mód egészséges spermiumokat nyerni, biopsziával megoldható, és a mesterséges megtermékenyítés létrejöhet.
Lelkileg nagyon nehéz helyzetben vagyunk akkor, ha már régóta vágyakozunk a gyermekáldás után, és valamilyen oknál fogva mégsem ér utol minket a gólya. Viszont az orvostudománynak hála, számtalan módszerrel adhatunk esélyt magunknak akár meddő párként is a gyermekvállalásra.
Életmódváltással, összeszedett életvitellel rendkívül sokat javíthatunk a látszólag menthetetlen helyzeten is. Manapság a stresszfaktornak nem tulajdonítanak elég nagy jelentőséget, pedig számtalan olyan meddőnek hitt párról hallani, akik nem sokkal azután, hogy elengedték a görcsös vágyakozást, hamarosan a kezükben tarthatták saját biológiai gyermeküket. Másoknál az örökbefogadás indította meg a szaporítószervek egészséges munkáját. Az emberi test működése gyakran orvosi csodával ér fel!