Social freezing – a termékenység megőrzésének új lehetősége

A mai társadalomban egyre több nő szembesül azzal a kérdéssel, hogy mikor is érdemes gyermeket vállalni. A biológiai óra kérlelhetetlenül ketyeg — a petesejtek minősége és mennyisége az életkor előrehaladtával csökken, érthető módon azonban a húszas éveikben sok nő még inkább a karrierjére szeretne koncentrálni. A social freezing a petesejt, vagy éppen a sperma fagyasztását jelenti, lehetővé téve azt, hogy hosszú évekkel kitoljuk a termékenységet – érthető, hogy egyre többen fordulnak a lehetőség felé.

Mesterséges megtermékenyítés: módszerek, lépések, eljárások a sikeres kezeléshez

A termékenységi problémák egyre több párt érintenek, a reményt pedig gyakran az asszisztált reprodukciós eljárások jelentik. Ebben a kényes helyzetben fontos, hogy a páciensek átlátható, szakmailag megalapozott információval rendelkezzenek a mesterséges megtermékenyítés minden aspektusáról, az eljárások pontos menetéről – az alábbiakban ezt foglaljuk össze.

A meddőség kezelése

A meddőség kezelése akkor válik szükségessé, ha egy pár legalább egy éven át próbálkozik védekezés nélkül a teherbeeséssel, mégsem következik be a kívánt terhesség. 35 éves kor felett már 6 hónapnyi sikertelenség után is érdemes elkezdeni a kivizsgálást, hiszen a termékenység az életkor előrehaladtával jelentősen csökkenhet.

A női meddőség jelei: mire érdemes figyelni?

Melyek a női meddőség jelei?

A gyermekvállalás sok nő és pár életében az egyik legfontosabb mérföldkő. Vannak, akik számára a fogantatás szinte magától értetődően történik meg, míg mások hosszú hónapokon vagy akár éveken át próbálkoznak sikertelenül. Az orvostudomány jelenlegi állása szerint akkor beszélünk meddőségről, ha egy pár legalább egy éven keresztül, rendszeres, védekezés nélküli együttlét mellett sem éri el a kívánt terhességet. 35 év felett ez az időtartam 6 hónapra rövidül.

Sikertelen lombik után mikor jön meg a menstruáció?

Sikertelen lombik után mikor jön meg a menstruáció

Ha a lombikprogram nem hozza meg a várt eredményt, általában az embrióbeültetés után körülbelül 10–14 nappal jelentkezik az első menstruáció – vagyis nagyjából a lombik utáni első szokásos ciklusidőben. Ugyanakkor a hormonkezelések miatt előfordulhat kisebb késés vagy akár korábbi vérzés is. Minden szervezet eltérő, ezért fontos türelemmel figyelni a test jelzéseit.

A meddőség okai – fizikai és lelki gátak férfiaknál és nőknél

Meddőség okai

Rengeteg fiatal pár vágyik gyermekre, és legtöbbjük számára ez szerencsére semmilyen problémába nem ütközik. Amikor azonban hónapról hónapra csalódással szembesülünk, egyre fontosabbá válik az okok feltárása – melyek lehetnek testi és lelki eredetűek is. Ahhoz, hogy megoldást találjunk, először is diagnózisra van szükség – ez után kezdődhet meg a kezelés, ami gyakran a sikeres teherbeesés kulcsa. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy átfogó képet adjunk a meddőség leggyakoribb okairól mind a nők, mind a férfiak esetében.

PCOS, terhesség – lehetséges a teherbeesés a betegség mellett is

PCOS terhesség

A policisztás ovárium szindróma (PCOS) az egyik leggyakoribb nőgyógyászati hormonális rendellenesség, amely sok esetben a teherbeesés útjába állhat. Sokan, akik PCOS diagnózist kapnak, elsőként azon kezdenek aggódni, hogy vajon lehetséges-e egyáltalán a terhesség ilyen kondíció mellett. A válasz szerencsére az, hogy igen – még ha az út nem is mindig egyszerű.

A férfi termékenység fokozása – tények és tévhitek

Férfi termékenység fokozása

A gyermekvállalás kérdése az egyik legmeghatározóbb döntés az életünkben – és bár sokáig úgy gondoltuk, hogy a termékenységi problémák főként a nőket érintik, mára tudományosan is bizonyított, hogy a férfi oldal vizsgálata is épp olyan fontos. A modern orvostudomány szerencsére egyre több lehetőséget kínál azoknak a férfiaknak, akik aktívan tenni szeretnének nemzőképességük javításáért – legyen szó életmódbeli változtatásokról, célzott kivizsgálásról vagy korszerű kezelési lehetőségekről.

Az endometriózis és a terhesség – a betegség hatása a meddőségre

Endometriózis terhesség

Az endometriózis egy igen gyakori nőgyógyászati betegség, melynek diagnosztizálása sokszor mégis nehézségekbe ütközik. Az elváltozás nemcsak fájdalmas tünetekkel járhat együtt, de komoly hatással lehet a női termékenységre is – sokan csak akkor szembesülnek azzal, milyen betegséggel is élnek együtt, amikor hosszabb ideje hiába próbálkoznak a gyermekvállalással. Éppen ezért fontos, hogy időben felismerjük a jeleket – ehhez pedig közelebbről is meg kell ismerkedni az endometriózissal és annak fogantatásra gyakorolt hatásával.