A blasztocisztaállapot egy nagyon fontos momentum a fogantatás során, hiszen ez az a helyzet, amelybe már csak a legjobban osztódó, legalkalmasabb embriók jutnak el. A mesterséges megtermékenyítésben különösen nagy hangsúly helyeződik a folyamatnak erre a részletére, hiszen laboratóriumi körülmények között is lehetőség nyílik a blasztocisztaállapot elérésére, hogy azt a méhbe visszaültetve minél nagyobb eséllyel legyen sikeres a teherbeesés.
A sikeres teherbeesést számos finoman összehangolt tényező segítségével igyekeznek elérni, amelynek fontos összetevője a blasztocisztatenyésztés és -visszaültetés. Hogyan zajlik ez a folyamat, és miért nagy jelentőségű? Cikkünkből kiderül!
A teherbeesés folyamata: mi történik a beágyazódásig?
A peteérés várhatóan havonta egyszer zajlik le a női testben, a teherbeesés esélye pedig egy-egy alkalommal átlagosan 20-30 százalék, egy év alatt pedig 80-90 százalék. A WHO definíciója szerint, ha egy gyermekre vágyó párnak rendszeres szexuális élet mellett védekezés nélkül egy év alatt nem sikerül a teherbeesés, akkor meddőség áll fenn, amelynek okait orvosi segítséggel javasolt megvizsgálni és megoldást találni rá. A háttérben számos ponton meghúzódó nehézség állhat, az egyik legfőbb momentum a beágyazódás folyamata. Nézzük mi kell ahhoz, hogy ez sikerrel végbemenjen.
A sikeres beágyazódás feltételei
A sikeres beágyazódás lényege, hogy a zigóta megtapad a méh megvastagodott falán. De miképpen jut el idáig? A megtermékenyülést követően a zigóta 5-7 napot vándorol, mire a méh üregébe érkezik. A megtermékenyítést követő ötödik napon a zigóta belsejében folyadékkal teli üreg (úgynevezett blastocoel) kezd kialakulni, ez már a blasztociszta-, vagy hólyagcsíraállapot. A megtapadást, amelyet körülbelül 5 napos eseményként tartanak számon, már ebben a helyzetben valósítja meg az embrió, amely erre 70-100 sejtből is állhat. A beágyazódást követően a blasztociszta rákapcsolódik az édesanya vérkeringésére.
A blasztocisztában két jelentős sejtfélét különböztetünk meg: az epiblasztot, valamint a trofoblasztot. Előbbiből – amely másik nevén az úgynevezett inner cell mass (ICM) – alakulnak ki a felnőtt testben található összes sejtek, míg utóbbi a sejt belsejét, illetve az üreget körülvevő réteget jelenti, és a méhlepény felépítésében játszik fontos szerepet.
Beágyazódás mesterséges megtermékenyítésnél
A beágyazódás az ovulációtól számított 8-10. napon valósul meg, és orvosi szempontból ez a sikeres fogantatás első hivatalos momentuma. A megtermékenyített petesejt kapcsán a 8. hétig még zigótáról beszélhetünk, a 9. héttől azonban már magzatként hivatkozhatunk rá.
Amennyiben a teherbeesés folyamata orvosi segítséget igényel, a megtermékenyítés történhet a női testen belül is. Ha a peteérésben történik nehézség, és azt gyógyszerekkel stimulálják, ovulációindukációról beszélünk, ha pedig a hímivarsejtek méhbe fecskendezése szükséges, az az inszemináció. Mindkét esetben méhen belül zajlik a fogantatás, ellentétben a meddőségi kezelés következő lépcsőfokával, a lombikprogrammal. Itt a hímivarsejt és petesejt laboratóriumi körülmények között egyesül.
A lombikprogram során a leszívott petesejteket 4-5 óra elteltével egyesítik a hímivarsejtekkel. Amennyiben több hímivarsejt áll rendelkezésre, a petesejtet ezek közé engedik. Ha egyetlen hímivarsejt alkalmas, akkor az ICSI-eljárás segítségével azt közvetlenül a petesejtbe fecskendezik. Ezután következik az embriótenyésztés folyamata: a lombik során kivitelezhető, hogy a hólyagcsíra, azaz blasztocisztaállapotot az embrió a testen kívül, speciális laboratóriumi körülmények között érje el. Ennek során a szakemberek végigkövetik, mely embriók a legalkalmasabbak a visszaültetésre.
Mesterséges megtermékenyítés: miért fontos a blasztocisztatenyésztés?
Ahhoz, hogy megértsük a blasztocisztatenyésztés fontosságát, először át kell látnunk a lombikeljárás teljes folyamatát. A különböző lépések szigorúan megfogalmazott feltételek között zajlanak, és pontosan beosztva követik egymást, hogy a körülmények minél inkább a természetes folyamatokat idézzék, miközben a lehető legjobb eredményre törekszenek.
Bár a lombikeljárásról szóló közbeszédben sokszor a megtermékenyítés pillanata kerül csupán fókuszba, valójában ez a folyamat egy hosszú, körülbelül 5 hetes eljárás, amelyet a peteéréstől a megtermékenyítésen át az embriók beültetéséig végigkísérnek a szakemberek. A lombik öt fontos lépésből áll össze, a stimulációból, a petesejtleszívásból, a megtermékenyítésből, az embriótenyésztésből és az embrió visszaültetéséből.
Első lépések a megtermékenyítés előtt
- Stimuláció: tulajdonképpen a petefészek ösztönzése arra, hogy több tüsző kezdjen érni benne, ezáltal biztosítva, hogy minél több megtermékenyítésre váró petesejtet tudjanak majd leszívni. A folyamatot gyógyszerekkel és injekciókkal támogatják: a ciklus meghatározott napján kezdődik a kezelés, illetve folyamatos kontrollra lehet számítani, akár 2-3 naponta, amely során figyelik a tüszők számát.
- Petesejtleszívás: ez a momentum már ismertebb szakasza a lombikeljárásnak. Az altatásban zajló leszívással tulajdonképpen a tüszőfolyadékhoz jutnak hozzá a szakemberek, és ebből nyerik ki a petesejteket.
A megtermékenyítés folyamata
Amikor a petesejtek megvannak, őket különleges folyadékba helyezik, amely biztosítja az anyaméhhez hasonló állapotot. A hímivarsejttel történő egyesítésnek két módja van: az IVF, in vitro fertilizáció során a hímivarsejteket egy Petri-csészében – erre utal a latin in vitro, azaz üvegben kifejezés – a petesejt köré engedik így adva teret a megtermékenyülés folyamatának.
Ezzel szemben az ICSI-eljárás akkor szükséges, ha egyetlen jó minőségű hímivarsejtet sikerült kinyerni. Ekkor a hímivarsejtet egyenesen a petesejtbe juttatják.
Az embrióbeültetés előtt – a blasztocisztakultúra
A következő lépés az embriók tenyésztése. A megtermékenyített petesejteket szintén speciális tápoldatokba helyezik, hogy a testen belüli körülményeket idézzék meg. A biológusok műszerekkel követik végig a blasztocisztaállapot kialakulását: a sejtosztódás 26-28 órával az egyesülés után kezdődik meg, a tenyésztés folyamata pedig körülbelül 5 napig tart. Bár a 2-3. nap megfelelő lehet, ahogy azt sokáig követendőnek is tartották, a kutatások során megfigyelték, hogy az ötödnapos embriókkal történő beültetés sikeresebb lehet. Ezzel az öt napra kiterjesztett eljárással, amely a blasztocisztakultúra nevet viseli, egyrészt több idő marad a test regenerálódására, másrészt több lehetőség jut az embriók megfigyelésére, elemzésére.
Az eljárás egyébként tiszteletben tartja a természetes folyamatokat: a méhnyálkahártya ugyanis körülbelül erre az időre lesz igazán felkészült, hiszen a nem laboratóriumi körülmények között létrejövő megtermékenyülés során is ennyi időbe telik körülbelül, míg a zigóta elér a méhbe, illetve ott akár 2-3 napon át is továbbosztódva megkezdi a beágyazódást. Mielőtt az embrió beültetése megtörténik, a David Gardner és társai által kidolgozott minősítési rendszer segítségével osztályozzák a lehetséges jelölteket. Ennek lényege a hólyagcsíra fejlődési stádiumának osztályozása egy 1-6-ig tartó skálán: a minősítésből kiderül, hogy a csíra még korai, esetleg kiterjedt, vagy már a zónából kibújó állapotban van.
A blasztocisztakultúra feltételei és előnyei
A blasztocisztaállapot tehát az embrióknál a tüszőérést követő 5-6. napon alakul ki. Annak feltétele, hogy ez bizonyos számú embrió esetében megvalósítható legyen, a több érett petesejt. A blasztocisztakultúra nagy arányban végződik sikeres teherbeeséssel, emellett csökkenti a többes terhesség kialakulásának kockázatát, valamint az ikerterhesség esélyét. Ez a fajta eljárás továbbá lehetővé teszi az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat lehetőségét is, amivel a genetikai rendellenességeket lehet kiszűrni.
Az embrió beültetéséhez kapcsolódó eljárás még az AHA, azaz asszisztált hatching, amelynek során az embriót körülvevő tokot vékonyítják el, hogy az a méhbe jutva képes legyen kikelni a burkából, hiszen a beágyazódás csak így tud létrejönni. Ez szintén az embrió 5 napos kora körül végezhető.
A lombikeljárás utolsó lépéseként az embrió beültetése során a kiválasztott embriót vagy embriókat egy katéter segítségével juttatják a méhbe. A beavatkozás fájdalommentes, és a páciens aznap távozhat a kórházból.
Embriófagyasztás: mitől függ az eredményessége?
Amennyiben a pár embrióinak fejlődése sikeres, és maradtak olyanok, amelyeket nem ültettek be, fennáll a lehetőség, hogy azokat speciális körülmények között lefagyasszák, illetve tárolják. Az újabb gyermekvállalási szándék esetén pedig megkíséreljék beültetni őket.
Az embriók lefagyasztását virtifikációnak nevezi a szaknyelv: ez egy speciális mélyfagyasztási eljárás, amely képes megőrizni az embriók életképességét akár hosszú éveken át. Az eljárás a blasztocisztaállapotban történik, szintén a megtermékenyítést követő ötödik napon, folyamatosan, akár óránként vizsgálva, melyik a legalkalmasabb időpont a fagyasztásra, hiszen az emberiók állapota rendkívül gyorsan változik.
A virtifikáció lényege, hogy az embriókat fagyvédő oldatba helyezik, majd folyékony nitrogénba merítik. Itt minden kémiai reakció és sejttevékenység leáll, amelyek majd akkor indulnak újra, ha a következő beültetés céljából megtörténik a felolvasztás. A tárolás -196 Celsius fokon zajlik, az embriók túlélési aránya pedig rendkívül magas, a 75-80 százalékot is elérheti.
A lehetőségek ismerete is nagy lépést jelent
Egy érintett párnak soha nem egyszerű feladat mérlegelni a lehetőségeket, amely a sikeres fogantatáshoz vezethet. Éppen emiatt fontos megbízható, szakmailag hiteles és emberileg biztonságos közeget választani, amely támogatást nyújt a megoldás keresésben, és biztos kapaszkodót ad a döntési helyzetekben is. Emellett a megfelelő intézmény minden igénybe vehető lehetőségről tájékoztat: a ReproGenesis szakemberei éppen így dolgoznak.
A klinikán a legelső vizsgálatoktól a teherbeesést segítő eljárásokig minden lehetőséget megkap a leendő szülőpár, hogy megismerje nehézségei hátterét, és megoldást találjon rá. Az intézményben a gyógyszeres és hormonális kezelésektől, az inszemináción át, az IVF- és ICSI-eljárásokig minden típusú kezelés megtalálható meghosszabbított embriótenyésztéssel.